Címkék Bejegyzések a következő cimkével "orosz nyelv"

orosz nyelv

0 1335

A törökkanizsai Gimnázium tanulói idén is megünnepelték az Európai Nyelvek Napját (szeptember 26.), ami kitűnő alkalom arra, hogy ízelítőt kapjunk számunkra idegen nyelvekből, megismerjük más népek kultúráját, sőt még kedvet is kaphatunk a nyelvtanuláshoz.
Az iskola tanulói lelkesen készültek a bemutatóra, anyanyelv és idegen nyelv szakos tanáraik irányításával ötletes előadást állítottak össze. A bemutató egyfajta nyílt óra volt, amire bárki beülhetett. Az óra keretében a tanulók először saját anyanyelvüket mutatták be ( a szerbet és a magyart), ezután pedig azokat az idegen nyelveket, amelyeket a Gimnáziumban tanulnak: az angolt, a németet, az oroszt, a spanyolt és a latint. Az órának a Branislav Nušić Könyvtár adott otthont szeptember 28-án.
Számítógépes prezentáció segítségével megismerhettük az egyes nyelvek történetét, elterjedési területét, információkat kaptunk az országokról, ahol az adott nyelvet beszélik és betekintést nyerhettünk a nemzetek kultúrájába is. A nyílt órán gyönyörködtünk magyar népdalban, felidéztük a szerb nyelv történetét, megismertük az orosz kultúra legizgalmasabb részleteit, Oroszország látványosságait, magával ragadott egy tradicionális német néptánc bemutatója, halgattunk angol éneket és angol nyelvű interaktív kvízt játszottunk, Cézár személyesen világosított fel bennünket arról, mit is jelent legismertebb mondása, és kedvet kaptunk ahhoz, hogy spanyolul tanuljunk, mert mindig jól jön, ha turistaként szót tudunk érteni a helyiekkel.
A bemuatató hatása alatt mindannyian egyetértettünk abban, hogy nyelveket tanulni jó és hasznos.

0 2557

A III1 tanulói igencsak aktívak az orosz nyelvórákon, s tanulásvágyukat mi sem fejezi ki jobban, mint az eddig megszervezett előadások, versmondások és más bemutatók amelyeken eddig részt vettek.
Oksana tanárnő kezdeményezésére ezúttal egy olyan prezentáció elkészítését vállalták fel, amely bemutatja Oroszország kultúráját, városait, szokásait és természeti csodáit.
A bemutató elkészítéséhez szükséges anyagot az internetről és könyvekből szerezték be, s meglehetősen mélyen beleásták magukat a témába. Úgy gondolták, hogy egy ilyen anyag más számára is érdekes lehet, főleg ha orosz nyelvről van szó, ezért az elkészített prezentációt ezúton szeretnék megosztani minden érdeklődővel.
Az alkotás elkészítésében Miškov oksana tanárnő felügyelete mellett rész vettek: Grmača Marijana, Ujhelji Peter, Borisavljević Milena, Milojčić Spasoje, Radulović Ratko, Miškov Milena valamint Mendergiš Suzana.

0 1795

December 23.-án többnyelvű előadással búcsúztak az első félévtől a gimnázium tanulói. Angol, német, spanyol és orosz nyelven szavaltak illetve énekeltek karácsonyi, újévi dalokat és verseket. A műsort Fekete Angéla tanárnő szervezte Kövecsek Anikó, Dobróka Laura, Pejčić Jelena és Miškov Oksana tanárnők közreműködésével.

Vinarž Aleksandra angol nyelven elénekelte a Csendes éj nevű dalt, Bodroža Marija, Olga Oluški, Vajdovics Viktória, Ágoston Tamás és Szabó Kinga angol nyelven, Rakin Milijana, Juhász Katinka és Srđan Jakovljević németül, Popovity Virág, Beader Aleksandra, Branislava Vignjević spanyolul, Grmača Marijana és Milojčić Spasoje pedig oroszul szavaltak. Az iskolát ünnepi hangulatban hagyták el a diákok…

NÉPSZERŰ

SZERKESZTŐINK

213 BEJEGYZÉS0 HOZZÁSZÓLÁS
17 BEJEGYZÉS0 HOZZÁSZÓLÁS
16 BEJEGYZÉS0 HOZZÁSZÓLÁS
8 BEJEGYZÉS0 HOZZÁSZÓLÁS
8 BEJEGYZÉS0 HOZZÁSZÓLÁS
5 BEJEGYZÉS0 HOZZÁSZÓLÁS
3 BEJEGYZÉS0 HOZZÁSZÓLÁS
1 BEJEGYZÉS0 HOZZÁSZÓLÁS
1 BEJEGYZÉS0 HOZZÁSZÓLÁS
1 BEJEGYZÉS0 HOZZÁSZÓLÁS
0 BEJEGYZÉS0 HOZZÁSZÓLÁS